Kosár
Termékek
Menü
Eszközök & kellékanyagok
Kezdőoldal
Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

WEBMAXX STÚDIÓ Kft. mint adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az általa kezelt személyes adatok tekintetében a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 Rendelet („Rendelet”) rendelkezéseinek megfelelően kezelje, tárolja, felhasználja. 

Az adatok kezelésével összefüggésben Adatkezelő ezúton tájékoztatja a szerződéses partnereit, partnerek kapcsolattartóit, mint regisztrált felhasználókat, akik az online shopban leadják megrendelési igényüket, a honlap egyéb látogatóit (a továbbiakban: Érintett) az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az Érintett jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.

Bármely Érintett jogosult az Adatkezelőhöz intézett írásos bejelentés útján az adatkezeléshez adott hozzájárulását részlegesen vagy teljesen visszavonni, illetve az adatai törlését kérni a tájékoztatóban meghatározott módon.

 

1. Adatkezelő megnevezése

Az adatok kezelését WEBMAXX STÚDIÓ Kft. végzi.
Cégnév: Webmaxx Stúdió Kft.
Székhely: 2500 Esztergom, III. Béla király utca 2.
Telefon: +36 33 631 240
E-mail: info@webmaxx.hu  
Adószám: 13401188-2-11
Cégjegyzékszám: 11-09-010509
Honlap: www.webmaxx.hu 
Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-78813/2014

Tárhelyszolgáltató adatai:
Név: Webmaxx Stúdió Kft.
Székhely: 2500 Esztergom, III. Béla király utca 2.
E-mail cím: info@webmaxx.hu

 

2. Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés jogalapja a Honlapon keresztül leadott megrendelésekhez, szerződéskötéshez kapcsolódóan a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 Rendelet („Rendelet”) 6. cikk (1) bekezdésének értelmében az egyes adatkezelések vonatkozásában az alábbi jogalapok lehetnek, melyek az egyes adatkezeléseknél megjelölésre kerülnek:

Ha a szerződéses partner természetes személy vagy egyéni vállalkozó, aki egyben kapcsolattartó is és személyes adatainak kezelése kizárólag a létrejött megbízási szerződés teljesítése, és ezen adatokat kizárólag ezzel kapcsolatban használja fel, úgy az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) (b) pontja szerinti szerződés teljesítése.

Ha a szerződéses partner nem természetes személy és szerződés megkötése, teljesítése, módosítása, megszüntetése miatt szükséges, úgy ezen tevékenység kapcsolattartóin keresztül történik. Adatkezelő az adott személy kapcsolattartói adatait amiatt kezeli, mert Adatkezelő és szerződött partnere, aki a kapcsolattartó munkáltatója szerződéses viszonyban állnak. Mivel a kapcsolattartó az Adatkezelővel szerződött partner munkavállalója, ezért a kapcsolattartó személyes adatait a szerződéses partner továbbítja Adatkezelő felé a kapcsolattartáshoz szükséges mértékben. Ilyenkor a partner, mint munkáltató a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés (b) pontja és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: „Mt.”) 10. § (1) bekezdése alapján szerzi meg és kezeli a saját munkavállalójának személyes adatait, azonban ahhoz, hogy a partner és Adatkezelő között fennálló szerződésmegkötése, teljesítse, módosítása, megszüntetése megvalósulhasson, Adatkezelő a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés (f) pontja szerint a partner jogos érdekében veszi át a szerződéses partnertől a kapcsolattartó adatait és kezeli ezen személyes adatokat a cél eléréséhez  szükséges mértékben és ideig. 
A számlázás tekintetében az adatkezelés jogalapja a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény tv. 169. § (2) bekezdése, mint a Rendelet 6. cikk (1) (c) pontja szerinti jogi kötelezettség teljesítése.

Egyéb adatkezelések esetén (mint pl. hírlevél feliratkozás) az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett hozzájárulása.

A Rendelet hatálya a nem természetes személyek adataira nem terjed ki, azonban a jogi személyek esetében szükség van egy olyan természetes személyre, akivel személyesen kapcsolatba lehet lépni. Az ilyen – kapcsolattartóként megjelölt – személyek általában valamilyen jogviszonyban (munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony) vannak a jogi személlyel (és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel), ennek keretében látják el feladatukat. 

Adatkezelő elvárja üzleti partnereitől, hogy saját kapcsolattartói személyes adatainak átadását megelőzően az adatvédelmi követelményeket teljesítsék, továbbá kijelenti, hogy az üzleti partnertől kapott kapcsolattartói adatokat saját rendszereiben személyes adatként kezeli.

Az Érintett az adatkezeléshez adott hozzájárulást bármikor visszavonhatja, mely esetben Adatkezelő a rendszerből törli az Érintett valamennyi személyes adatát. 

Visszavonás hiányában az adatkezelés időtartama az egyes adatkezeléssel járó esetekben a jelen tájékoztatóban meghatározott határidő.

 

3. Kezelt adatok köre, ideje, célja

3.1.    Webáruház regisztráció biztosítása jogi személyek számára

Adatkezelés célja: A webáruházban történő vásárlás biztosítása regisztrált felhasználóként, regisztrációhoz kötött szolgáltatás elérésének biztosítása, kényelmi funkció – ismételt adatmegadás elkerülése a regisztrált felhasználó (Érintett) által korábban megadott adatok automatikus kitöltésével, megrendelési előzmények tárolása, az egyes vásárlások adatai (a megrendelés tartalma, időpontja, sorszáma), a vásárolt termék értéke, a fizetés és a szállítás módja.
Kezelt adatok köre: Partner típusa (Végfelhasználó vagy Viszonteladó), cégnév, székhely ország, kapcsolattartó neve, e-mail cím, telefonszám. Regisztrációt követen a szállítási és számlázási cím: irányítószám, város, utca/házszám, egyéb adatok. 

Adatkezelés ideje: Tekintettel arra, hogy kizárólag cégek vásárolhatnak a Honlapon, így ez esetben a kapcsolattartó adatai, mint személyes adatok kerülnek kezelésre. A regisztráció során kötelezően megadott személyes adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és ha az Érintett Kapcsolattartó adatai kezelésének jogszerűségét illetően kétség merül fel és a kapcsolattartó tiltakozik az adatkezelés ellen, úgy ezen nyilatkozat beérkezéséig, enélkül a partnerrel fennálló szerződés megszűnését követő 5 éves elévülés idejéig kezeli a kapcsolattartói adatokat a szerződéssel együtt.  

Adatkezelés jogalapja: a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján az Adatkezelő és a cég mint partner jogos érdekének érvényesítése vagy a kapcsolattartó személyétől függően a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerint szerződés teljesítése. (Lásd bővebben: 2. pont)

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az Érintettnek minden megrendelés esetén újból meg kell adnia a megrendeléshez szükséges adatait és a regisztrációval együtt járó kényelmi szolgáltatásokat - mint pl. megrendelések nyomonkövetése – az Érintett nem tudja használni. 

3.2.    Webáruházban történő megrendelés biztosítása jogi személyek számára

Adatkezelés célja: Regisztráció nélkül, illetve regisztrációt követően a kapcsolattartó által leadott megrendelések teljesítése, számla kiállítása, a vásárló Érintettek nyilvántartása, a vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése, vásárlói kapcsolattartás, kapcsolattartás a megrendeléssel összefüggésben.

Kezelt adatok köre: Partner típusa (Végfelhasználó cég vagy Viszonteladó), cégnév, székhely ország, kapcsolattartó neve, e-mail cím, telefonszám. Regisztrációt követen a szállítási és számlázási cím: irányítószám, város, utca/házszám, egyéb adatok. 

Adatkezelés ideje: ha az Érintett kapcsolattartó adatai kezelésének jogszerűségét illetően kétség merül fel és a kapcsolattartó tiltakozik az adatkezelés ellen, úgy ezen nyilatkozat beérkezéséig, enélkül a partnerrel fennálló szerződés megszűnését követő 5 éves elévülés idejéig kezeli a kapcsolattartói adatokat a szerződéssel együtt.  A vásárlások adatai tekintetében, melyek a számlázáshoz kapcsolódnak és azon megjelennek, a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig tárolja Adatkezelő.

Adatkezelés jogalapja: a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján az Adatkezelő és a cég mint partner jogos érdekének érvényesítése, vagy a kapcsolattartó személyétől függően a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerint szerződés teljesítése. (Lásd bővebben: 2. pont). Kivételt képez ez alól a számviteli kötelezettség teljesítése, melynek jogalapja a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény tv. 169. § (2) bekezdése, mint jogi kötelezettség teljesítése érdekében történő adatkezelés.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Megrendelések teljesítésének elmaradása, tekintettel arra, hogy Adatkezelő nem fog rendelkezni olyan adatokkal, melyek a teljesítésre képessé tennék (pl. kiszállítás). 

3.3.    Webáruház ügyféllevelezés, kapcsolattartás, panasz

Adatkezelés célja: Ha bérmely cégnek, látogatónak, kapcsolattartónak a webáruházzal, termékekkel kapcsolatos kérdése, panasza merül fel, a jelen tájékoztatóban és a webáruház felületén elhelyezett elérhetőségeken kapcsolatba léphet az Adatkezelővel. 

Adatkezelési ideje, kezelt adatok köre: Adatkezelő a hozzá beérkezett e-maileket, postai leveleket a küldő nevével, e-mail címével és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 5 év elteltével törli.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: ügyféllevelezésen keresztüli kapcsolattartás elmaradása.
Adatkezelés jogalapja: Rendelet b) vagy f) pontja a kapcsolattartói adatok tekintetében, míg, ha olyan felhasználóval kerül sor levelezésre, aki nem partnere

Adatkezelőnek, az oldal látogatója, érdeklődő, úgy a Adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: kapcsolattartás, panaszkezelés nehézségekbe ütközik vagy lehetetlenné válik.

3.4.    Egyéb célú adatkezelés

3.4.1. Hírlevél, DM tevékenység

Kezelt adatok köre: Név, email cím.

Adatkezelés célja: A feliratkozással az Érintett ahhoz járul hozzá, hogy Adatkezelő a közvetlen megkeresés módszerével direkt marketing tartalmú hírlevelet küldjön részére. Feliratkozás esetén a Adatkezelő – eltérő nyilatkozat, kifogás, tiltakozás hiányában – az igénylés során az Érintett által megadott személyes adatait, nevét és email címét, mint személyes adatát felhasználja annak céljából, hogy Adatkezelő a szolgáltatásairól tájékoztató anyagot, akciót, ajánlatot, tájékoztatást juttasson el. 

Adatkezelés ideje: Mindaddig kezeli az Adatkezelő ezen adatokat, ameddig az Érintett le nem iratkozik a hírlevélről a hírlevélben található leiratkozás linkre kattintva vagy amíg nem kéri levételét emailben vagy postai úton. Leiratkozás esetén Adatkezelő további hírleveleivel, ajánlataival nem keresi meg az Érintettet. A hírlevélről az Érintett bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, térítésmentesen leiratkozhat.

Adatkezelés jogalapja: az Érintett önkéntes hozzájárulása.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az Érintett nem kap direkt marketing tartalmú hírlevelet, illetve az abban foglalt információkhoz, ajánlathoz, kuponhoz, akcióhoz nem jut hozzá, arról nem értesül.

3.4.2. Honlap használatával összefüggésben gyűjtött adatok 

3.4.2.1. Technikai adatok, Honlap látogatás adatai

Adatkezelő a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, az Érintett személyének azonosítására nem törekszik.

Az IP cím olyan számsorozat, mellyel az internetre fellépő az Érintettek számítógépei egyértelműen azonosíthatók. Az IP címek segítségével akár földrajzilag is lokalizálható az adott számítógépet használó látogató. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az Érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel az Érintettre vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.

Kezelt adatok köre: dátum, időpont, az Érintett számítógépének az IP címe, böngészőjének a típusa, a megtekintett és az előzőleg meglátogatott weboldal címe. 

Az adatkezelés időtartama: a Honlap megtekintésétől számított 30 nap.

Adatkezelés jogalapja: Érintett önkéntes hozzájárulása.

3.4.2.2. Cookie-k kezelése  

Adatkezelő a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie a biztonsági cookie-k.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a webshop/honlap szolgáltatásainak nem teljes körű igénybevehetősége, analitikai mérések pontatlansága.

Átmeneti (session) cookie:
Adatkezelés célja: Ezek a cookie-k arra szolgálnak, hogy a Honlap hatékonyabban és biztonságosabban tudjon működni, tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Honlap egyes funkciói vagy egyes alkalmazások megfelelően tudjanak működni.
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot.
Adatkezelés ideje: 30 nap Állandó (persistent) cookie:
Adatkezelés célja: állandó cookie-t is használ az Adatkezelő a jobb felhasználói élmény érdekében (pl. optimalizált navigáció nyújtása). Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama attól függ, hogy a Felhasználó az internetes böngészőjében milyen beállítást alkalmaz.
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot.
Adatkezelés ideje: Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző cookie file-jában. Ennek időtartama attól függ, hogy a Felhasználó az internetes böngészőjében milyen beállítást alkalmaz, jellemzően 365 nap
User cookie:
Adatkezelés célja: Választott nyelv, deviza, Érintett be van-e jelentkezve vagy sem
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot
Adatkezelés ideje: 30 nap
Bevásárlókosárhoz használt cookie:
Adatkezelés célja: A felhasználók azonosítása, a "bevásárlókosár" nyilvántartása, a vásárlói kosár kezelése (virtuemart), megfelelő navigáció biztosítása.
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot
Adatkezelés ideje: 30 nap
Biztonsági cookiek:
Adatkezelés célja: Érintett aktuális munkamenetének azonosítása, illetéktelen belépés megakadályozása.
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot
Adatkezelés ideje: 30 nap
Jelszóval védett munkamenethez szükséges cookiek.
Adatkezelés célja: ez a cookie az Érintett azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; az Érintett azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció).
Kezelt adatok köre: nem rögzít személyes adatot.
Adatkezelés ideje: 30 nap
Sütik törlése

Az Érintettnek joga van törölni a sütit saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők

Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni Beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomonkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a Honlap szolgáltatásainak nem teljes körű igénybevehetősége, analitikai mérések pontatlansága.

3.4.2.3. Külső szolgáltatók adatkezelése   

A portál html kódja Adatkezelőtől független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmaz. A külső szolgáltató szervere közvetlenül az Érintett számítógépével áll kapcsolatban. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy e hivatkozások szolgáltatói az ő szerverükről történő közvetlen kapcsolódás, az Érintett böngészőjével való közvetlen kommunikáció miatt az Érintetti adatokat képesek gyűjteni.
A webshop felülete tartalmazhat olyan információkat, különösen reklámokat, amelyek olyan harmadik személyektől, reklámszolgáltatóktól származnak, akik nem állnak kapcsolatban Adatkezelővel. Előfordulhat, hogy ezen harmadik személyek is elhelyeznek cookie-kat, web beacon-okat az Érintett számítógépén, vagy hasonló technológiákat alkalmazva gyűjtenek adatokat annak érdekében, hogy az Érintettnek a saját szolgáltatásaikkal összefüggésben címzett reklámüzenetet küldjenek. Ilyen esetekben az adatkezelésre az ezen harmadik személyek által meghatározott adatvédelmi előírások az irányadóak, és az ilyen adatkezelés tekintetében az Adatkezelő semmilyen felelősséget nem vállal.

Az Érintett számára esetlegesen személyre szabott tartalmakat a külső szolgáltató szervere szolgálja ki.

Az adatok külső szolgáltatók szervere általi kezeléséről az alább felsorolt adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani.
A külső szolgáltatók a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyeznek el és olvasnak vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, az azt kezelő szolgáltatóknak lehetőségük van összekapcsolni az Érintett aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalmuk tekintetében.

Adatkezelő hirdetéseit külső szolgáltatók (Google) internetes webhelyeken jeleníthetik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google) cookie-k segítségével tárolják, hogy az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő Honlapján, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket az Érintett (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).

Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a honlap szolgáltatásainak nem teljes körű igénybevehetősége, analitikai mérések pontatlansága.

Google Analytics által elhelyezett cookie-k (sütik)
Adatkezelés célja: Külső szerverek segítik a Honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását (Google Analytics). Ezek a sütik nem képesek az Érintettet személy szerint beazonosítani (az éppen használt IP címet is csak részben rögzítik). Olyan információkat gyűjtenek, mint pl. Érintett a webshop mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel stb. Ezeket az adatokat az Adatkezelő a webshop, honlap fejlesztésére, valamint az Érintettek számára biztosított élmények javításának céljával kívánja felhasználni. A mérési adatok kezeléséről az adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani az Érintett részére.

A Google Analytics a következő analitikai célú cookie-kat (sütiket) használja:
Ha az Érintett nem szeretné, hogy a Google Analytics az adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.
Kezelt adatok köre: IP cím 
Adatkezelés időtartama: 90 nap
Adatkezelés jogalapja: az Érintett önkéntes hozzájárulása.

A www.google.com/analytics, általi adatkezelésről a http://www.google.com/intl/hu/policies/ címen kérhető bővebb tájékoztatás. A "Hogyan használja fel a Google az adatokat, amikor Ön egy partnerünk oldalát vagy alkalmazását használja" című dokumentum az alábbi hivatkozáson érhető el: http://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/partners/  

Google Adwords
Adatkezelés célja: A Honlap a Google Adwords remarketing követő kódjait használja. Ennek alapja, hogy az oldalra látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó weboldalakon remarketing hirdetésekkel kereshesse fel Adatkezelő. Ahhoz, hogy Adatkezelő ezen a módon adatokat gyűjtsön az Érintettről, az Érintett hozzájárulása szükséges. A remarketing kód cookie-kat használ, a látogatók megcímkézéséhez. A Honlap felhasználói letilthatják ezeket a cookie-kat, amennyiben felkeresik a Google hirdetési beállítások kezelőjét és követik az ott található utasításokat. Ezt követően a számukra nem fognak megjelenni személyre szabott ajánlatok z Adatkezelőtől. Ha az Érintett nem kíván remarketing hirdetéseket látni, lehetősége van letiltani a Google cookie-használatát a Google Hirdetési beállításaiban is. https://adssettings.google.com/authenticated 
Kezelt adatok köre: User ID, E-kereskedelmi adatok, Remarketing adatok, IP cím és munkamenet azonosító.
Adatkezelés időtartama: 30 nap
Adatkezelés jogalapja: az Érintett önkéntes hozzájárulása.

 

4. Adatfeldolgozás

Adatkezelő az irányadó jogszabályoknak megfelelően jogosult arra, hogy egyes technikai műveletek vagy a szolgáltatás nyújtása, kiszállítás teljesítése stb. céljára adatfeldolgozót vegyen igénybe. Az adatfeldolgozó kizárólag az Adatkezelő utasításának, döntéseinek végrehajtására jogosult.

GLS futárszolgálat
Székhely: 1139 Budapest, Rozsnyai u. 21-25.
E-mail: futar@hu.g4s.com
Tevékenység: futárszolgálat

Trans-o-flex Hungary Kft.
Székhely: 1239 Budapest, Európa út 12. BILK Logisztikai Központ L1 épület
E-mail: ugyfelszolgalat@tof.hu    
Tevékenység: futárszolgálat

Magyar Posta Zrt.
Székhely: 1101 Budapest, Üllői út 114-116.
E-mail: uzleti.ugyfelszolgalat@posta.hu
Tevékenység: futárszolgálat

Bosco-IT Consulting Bt. 
Székhely: 2500 Esztergom, Kálvária út 4.
E-mail: info@bosco-it.hu
Tevékenység: rendszergazdai szolgáltatás

Barion Payment Zrt.
Székhely: H-1117, Budapest, Irinyi József utca 4-20. 2. emelet
E-mail: info@barion.com
Tevékenység: online kártyás fizetés pénzügyi szolgáltatás biztosítója.
Online adatszolgáltatás (számlázó):

Név: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 128-132.
Telefon: +36-1-427-3200
E-mail: N/A
Weboldal: https://www.nav.gov.hu/

Online Comparison Shopping Kft. (Árukereső)
Cím: 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72.
Az Árukereső adatvédelmi tisztviselőjének elérhetősége: dpo@arukereso.hu
Web:  www.arukereso.hu 
E-mail:  info@arukereso.hu
Tárolt adatok: számlán szereplő vevő és eladó adatok, számla tételek, számla részletes adatai.
Műveletek: online adatszolgáltatás számlázó modulból, adatelemzés, kockázat elemzés, hatósági ellenőrzés.

Vision-Software Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Weblap, Vállalatirányítási rendszer fejlesztés, üzemeltetés)
Cím: 1149 Budapest, Pósa Lajos utca 51.
Email: adatvedelem@visionsoft.hu
Tevékenység: Weblap, Vállalatirányítási rendszer fejlesztés, üzemeltetés

 

5. Adatbiztonság

Adatkezelő minden tőle elvárható szükséges intézkedést megtesz az adatok biztonsága érdekében, gondoskodik azok megfelelő szintű védelméről különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. Adatkezelő az adatok biztonságáról megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel gondoskodik. 
A webáruház számítástechnikai rendszere az Adatkezelő adatfeldolgozójánál, a Webmaxx Stúdió Bt. (Székhely: 2500 Esztergom, III. Béla király utca 2.; E-mail cím: info@webmaxx.hu) szerverein találhatók meg.

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
változatlansága igazolható (adatintegritás);
a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi:
a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

 

6. Érintettet megillető jogok

6.1. Tájékoztatás és a személyes adatokhoz való hozzáférés 

Az Érintettnek joga van ahhoz, hogy az Adatkezelő által tárolt személyes adatait és a kezelésükkel kapcsolatos információkat megismerhesse; ellenőrizze, hogy Adatkezelő milyen adatot tart nyilván róla, továbbá jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz hozzáférést kapjon. Az Érintett az adatokhoz való hozzáférésre irányuló kérelmét írásban (emailben vagy postai úton) köteles eljuttatni Adatkezelő részére. Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja meg az Érintett részére, kivéve, ha az Érintett azt nem írásban, papíralapon kéri. Szóbeli tájékoztatást a hozzáférés gyakorlása esetén telefonon keresztül Adatkezelő nem ad. 

Hozzáférési jog gyakorlása esetén a tájékoztatás az alábbiakra terjed ki:
kezelt adatok körének meghatározása, adatkezelés célja, ideje, jogalapja a kezelt adatok körének tekintetében,
adattovábbítás: kinek a részére kerültek továbbításra az adatok, vagy kerülnek továbbításra a későbbiekben,
adatforrás megjelölése.

Adatkezelő a személyes adatok másolatát (személyesen az ügyfélszolgálaton) első alkalommal ingyenesen biztosítja az Érintett részére. Adatkezelő által kért további másolatokért Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha a Adatkezelő elektronikus úton kéri a másolat kiadást úgy, az információkat emailben, széles körben használt elektronikus formátumban bocsátja Adatkezelő rendelkezésére. 

Az Érintett a tájékoztatást követően, amennyiben az adatkezeléssel, a kezelt adatok helyességével nem ért egyet úgy a 6. pontban meghatározottak szerint kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, kiegészítését, törlését, kezelésének korlátozását, tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, illetve a 7. pontban meghatározott eljárást kezdeményezhet.

6.2. Kezelt személyes adatok helyesbítéséhez, kiegészítéséhez való jog

Az Érintett írásbeli kérelmére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbíti az Érintett által, írásban vagy az Adatkezelő üzleteinek valamelyikében személyesen megjelölt pontatlan személyes adatokat, illetve a hiányos adatok kiegészítését elvégzi az Érintett által megjelölt tartalommal. Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, kiegészítésről, akivel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintett e címzettek adatairól tájékoztatja, ha ezt írásban kérelmezi.

6.3.    Adatkezelés korlátozáshoz való jog
Az Érintett írásbeli kérelem útján kérheti Adatkezelőtől adatai kezelésének korlátozását, ha a
az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát, az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen: ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

Korlátozással érintett személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet ez idő alatt kezelni. Adatkezelő az Érintettet, akinek kérelmére korlátozta az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

6.4.    Törléshez (elfeledtetéshez) való jog

Az Érintett kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törli az érintett  az Érintettre vonatkozó személyes adatokat, ha a meghatározott indokok valamelyike fennáll: i) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat Adatkezelő gyűjtötte vagy más módon kezelte; ii)  az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; iii)  az Érintett saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs jogszerű ok az adatkezelésre, iv)  az Érintett tiltakozik a rá vonatkozó személyes adatok közvetlen üzletszerzés célból történő adatainak kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik, v) a személyes adatokat Adatkezelő jogellenesen kezeli; vi) a személyes adatok gyűjtésére közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. 

Az Érintett a törléshez, elfeledtetéshez való jogával nem élhet, ha az adatkezelés szükséges i) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; ii) népegészségügy területét érintő közérdek alapján; iii) a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a törléshez való jog gyakorlása lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy iv) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

6.5.    Adathordozhatósághoz való jog
Ha az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges, vagy az adatkezelés az Érintett önkéntes hozzájárulásán alapul, az Érintettnek joga van arra, hogy kérje, hogy az Érintett által az Adtakezelő részére megadott adatokat gépileg értelmezhető formában megkapja. Ha technikailag megvalósítható, akkor kérheti, hogy az adatokat más adatkezelő számára továbbítsuk. Minden esetben az Érintett által átadott adatokra korlátozódik a jogosultság, egyéb adatok hordozhatóságára lehetőség nincs. (pl. statisztika stb.)

Az Érintett a rá vonatkozó, Adtakezelő rendszerében megtalálható (pl. hírlevél feliratkozás során) személyes adatokat:
tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja,
jogosult más adatkezelőhöz továbbítani,
kérheti az adatok közvetlen továbbítását a másik adatkezelőhöz – ha ez technikailag megvalósítható Adtakezelő rendszerében.

Adtakezelő az adathordozhatóságra vonatkozó kérelmet kizárólag emailben vagy postai úton írt írásbeli kérelem alapján teljesíti. A kérelem teljesítéséhez szükséges, hogy Adtakezelő meggyőződjön arról, hogy valóban az arra jogosult Érintett kíván élni e jogával. Az Érintett e jog keretében azon adatok hordozhatóságát igényelheti, melyet saját maga adott meg Adtakezelő részére. A jog gyakorlása nem jár automatikusan az adatnak Adtakezelő rendszereiből való törlésével, ezért az Érintett e jogának gyakorlását követően is Adtakezelő rendszereiben nyilvántartásra kerül, kivéve, ha kéri adatainak törlését is.

6.6. Tiltakozás személyes adatok kezelése ellen

Az érintett az Adatkezelőhöz intézett nyilatkozatával tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen, ha az adatkezelés jogalapja
a GDPR 6. cikk. (1) bekezdés e) pontja szerinti közérdek vagy
a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.
Tiltakozási jog gyakorlása esetén Adatkezelő nem kezelheti tovább a személyes adatokat, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Annak megállapítása kapcsán, hogy az adatkezelést kényszerítő erejű jogos okok indokolják, Adatkezelő dönt.  Az ezzel kapcsolatos álláspontjáról véleményben tájékoztatja az Érintettet
Az Érintett tiltakozni írásban (emailben vagy postai úton) illetve hírlevél esetén a hírlevélben található leiratkozás linkre kattintva is tud. 

6.7.    Kérelem teljesítésének határideje, eljárási szabályok

Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenképp a 6.1. - 6.6. pont szerinti bármely kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet a hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható, de ez esetben a késedelem okainak megjelölésével Adatkezelő a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet, valamint arról, hogy az Érintett panaszt nyújthat be a felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó (különösen az ismétlődő jellegre figyelemmel) Adatkezelő a kérelem teljesítéséért észszerű mértékű díjat számíthat fel vagy megtagadhatja kérelem alapján történő az intézkedést. Ennek bizonyítása Adatkezelőt terheli.

Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást Adtakezelő elektronikus úton adja meg, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.
Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

 

7. Árukereső - Mebízható bolt

A vásárlók e-mail címének kezelésére az Árukereső üzemeltetését végző Online Comparison Shopping Kft. (székhely:1074 Budapest, Rákóczi út 70-72., adószám: 24868291-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-186759) mint önálló adatkezelő a Szolgáltatóval kötött írásbeli megállapodás alapján jogosult a Megbízható Bolt Programhoz kapcsolódó vásárlói elégedettség-felmérés céljából. 

Az Adatkezelő Honlapján történő vásárlások után a vásárló e-mail címe, valamint a megvásárolt termék típusa az Árukereső részére továbbításra kerül, amennyiben a vásárló ehhez önkéntes, előzetes és megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulását adja az Adatkezelésbe történő négyzet bepipálásával - ezért kérjük, hogy minden esetben olvassa el a jelen Az adatkezelésben és ÁSZF-ben foglaltakat. 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy Ön jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely visszavonás nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás visszavonásához küljdön e-mail az info@webmaxx.hu címre.

A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, vagy a hozzájárulás visszavonását illetve tiltakozását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
postai úton a 2500 Esztergom, III. Béla király utca 2. címen,
e-mail útján az info@webmaxx.hu e-mail címen, 
telefonon a +36 33 631 240 számon.

Az adattovábbítás célja: vásárlói visszajelzés igénylése és megjelenítése az Árukereső Megbízható Bolt Programjának keretében. Az Árukereső a vásárlói elégedettség felmérése során az első értékelésére vonatkozó kérdőívet a vásárlást követő 10. napon küldi meg a vásárlóknak, amennyiben nem történik értékelés, úgy egy emlékeztető e-mail kerül kiküldésre 4 nap elteltével, a második kérdőív pedig 30 nappal a vásárlást követően kerül megküldésre, amelyben a vásárlók már a megvásárolt terméket tudják értékelni. 

Önkéntes, előzetes és megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása esetén a  e-mail címét és a megvásárolt termék típusát, mint személyes adatot az Online Comparison Shopping Kft. részére továbbítjuk, aki önálló adatkezelőként kezeli a személyes adatokat, az Adatkezelővel kötött írásbeli szerződés és az adatkezelők által rögzített adatvédelmi feltételek mellett.

Az adatok kezelésével és biztonságával kapcsolatban az Árukereső adatvédelmi tájékoztatója további részletes információkat tartalmaz.

 

8. Jogérvényesítési lehetőségek

Az Érintett jogait emailben vagy postai úton küldött írásbeli kérelemben gyakorolhatja. 
Cégnév: WEBMAXX STÚDIÓ Kft.
Székhely: 2500 Esztergom, III. Béla király utca 2.
Telefon: +36-33-631-240; +36-20-480-8050
E-mail: info@webmaxx.hu    
Az Érintett jogait érvényesíteni nem tudja, ha Adatkezelő bizonyítja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy azonosítsa az Érintettet. Ha Adatkezelő részéről kétség merül fel a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, a kérelmező személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
Az Érintett az Info.tv., a Rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) alapján    
a. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; www.naih.hu) fordulhat vagy
b. Bíróság előtt érvényesítheti jogait. A pert az Érintett személy - választása szerint - a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.

8.1.    Kártérítés és sérelemdíj

Minden olyan személy, aki a Rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az Adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az Adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el. Az Adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.

 

9. Adatvédelmi incidensek kezelése

Az adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. Adatkezelő az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, a felügyeleti hatóság tájékoztatása, valamint az Érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az incidenssel érintett személyes adatok körét, az érintettek körét és számát, az incidens időpontját, körülményeit, hatásait, az elhárítására megtett intézkedéseket. Adatkezelő incidens bekövetkezése esetén – kivéve, ha nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve - indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb 72 órán belül tájékoztatja az Érintettet és a felügyeleti hatóságot az adatvédelmi incidensről.

 

10. Egyéb rendelkezések

Adtakezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót az Érintettek honlapján keresztül történő előzetes értesítése mellett, egyoldalúan módosítsa. A módosítások az értesítésben megjelölt napon lépnek hatályba, kivéve, ha a módosítások ellen az Érintett tiltakozik.  
Amennyiben az Érintett a szolgáltatás igénybevételéhez, a hírlevélre történő feliratkozás vagy egyéb célból megadott adatai során harmadik fél adatait adta meg, vagy a Honlap használata során bármilyen módon kárt okozott, Adtakezelő jogosult az Érintettel szembeni kártérítés érvényesítésére.
Adtakezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Érintett a személyes adatainak megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott személyes adatokkal kizárólag ő veszi igénybe szolgáltatást.

Legutóbb megtekintett termékek

Összehasonlító
Összes elem törlése